Egy Kedves Ügyfelünk keresett meg minket véleményével, mert fontosnak tartotta elmondani azt. Tudta – illetve hallotta, olvasta már több csatornán -, hogy érdemes klímával fűteni, mert gazdaságosabb és költséghatékonyabb, mint a hagyományos fűtés. A következő cikkben tehát egy gyakorlati tapasztalatot szeretnénk bemutatni.

Ügyfelünk Véleménye a klímával való téli fűtés lehetőségeiről

Először is tisztáznunk kell, hogy ennek akkor van értelme és jelentősége, ha a fűtést egyedileg tudjuk szabályozni, ergo akár ki is tudjuk kapcsolni, ha nem szükséges. Erre pl. a kondenzációs kazánnal való fűtés, vagy a saját esetemben a Széphő által vezérelt központi fűtés, egyedileg szabályozható termosztáttal és hőmennyiségmérővel. Természetesen, ha nem tudjuk szabályozni, akkor is lehet használni a klímát kisegítésére, amennyiben szükséges.

Mikor gondoltál arra, hogy klímával fűtsél?

Nos, én általában úgy vagyok vele, hogy sokat informálódok és olvasok az Interneten, természetesen szűrve a valós információkat a valótlantól. Így olvastam, hogy bizonyos keretek között olcsóbb lehet klímával fűteni télen. Ezt a tényt megerősítette az is, hogy több embertől hallottam már. Ez persze még nem volt elég a kipróbáláshoz.

Felvetődő probléma:

Örülök annak, hogy szabályozhatom a fűtést a lakásomban, mert így beállítok egy hőfokot, és nem folyamatos a fűtés, amivel pénzt tudok megspórolni. A napi kétszeri szellőztetést hirtelen végzem, hogy ne szökjön ki a meleg, ugyanakkor teljesen átcserélődjön a levegő, és kimenjen a felhalmozódott pára a lakásban.

Küldönösen zavart például az a tény, amikor a kinti hőmérséklet jellemzően 5-10 fok környékén volt, akkor hiába szabályozhattam a fűtést, központilag csak langyos-meleg víz keringett a radiátorokban, ami szabályozható fűtésre nem alkalmas, mert folyamatosan kellene mennie (itt előnyt élveznek a kazánnal és gázzal fűtők, mert függetlenek a szolgáltatótól).

Megoldás:

Ekkora gondoltam arra, hogy kipróbálom a klímával való fűtést, mert azt úgy szabályozom, ahogyan én akarom.

És jöttek a meglepetések..

Először meglepődtem, hogy akár 15-20 perc alatt felmelegíti a szobát, ez pedig jelentősen növelte a komfortérzetet. Így a szellőztetés után azonnal visszamelegedett a lakás. Aztán mivel én szeretek kísérletezgetni, próbálgattam, és kitapasztaltam, hogyan a legjobb. Azon is meglepődtem, hogy akár kinti -5 fok esetén is hatékonyan fűt a klíma. El kezdtem tehát mérni a dolgokat.

Tapasztalatok:

A mai klímák akár kinti -15, -20 fokos hőmérséklet mellett is használhatók, az enyém gyári adata szerint ez -10. -5 foknál is hatékonyan működött, de óvatosságból én kb. -2 fokig használtam, mert akkor már a radiátoros fűtés is értékelhető. Mivel otthon dolgozom, így kell a fűtés hétköznap napközben is, ezért a klíma egész nap megy, hétvégén pedig általában este csak.

A klímát egyébként 24 fokos hőmérsékletre szoktam állítani, a többit pedig rá bízom. Fűt, szabályozza a fűtést, ha közeledik a kívánt hőfok, visszavesz a teljesítményből, amikor elérte azt, akkor csak a ventilátora pörög (fűtés nélkül). Ez után pedig már csak a hőmérséklet szinten tartása érdekében időnként bekapcsol a szivattyú, illetve leáll.

A hőmérséklet szinten tartása sokkal kevesebb energia ráfordítással jár, mint a helyiség felfűtése.

Mértem az elektromos fogyasztást, amire az jött ki, hogy kb. 20KWh ment el pluszban 1 hónapban a klíma használat miatt. Ez pedig azt jelenti, hogy

800 Ft / hó áron fűtöttem télen, klímával!

Ennek az adatnak nagyon örültem, ezért fontosnak tartottam, hogy megosszam másokkal is.

Ezúton pedig sarkallok minden embert arra, hogy a klímára ne csak a nyári hőségben és kánikulában gondoljon, hanem a téli komfortos fűtésre, és pénzének megtakarítására is. Igaz, hogy egy kezdeti befektetést igényel a történet, de akár 3-5 év alatt is visszatérülhet az ára, átlagos lakás és használat mellett. Egy minőségi klíma élettartama pedig ennél jóval több, vannak gyártók, akik 10 év garanciát is vállalnak. A berendezések pedig akár évtizedekig is kiszolgálják az embert.


Ügyfelünk egy inverteres 2.5 KW-os Daikin klímát használ nap, mint nap.
Tekintse meg az aktuális kínálatot. »


Most pedig nézzük meg ennek a tudományos hátterét

Elsőre talán furcsán hangozhat maga a tény is, hogy klímával fűtsünk télen, ám igen, lehetséges, sőt, mi több, súlyos tízezreket is megspórolhatunk vele! Megvalósítható? Igen! Nézzük, hogyan!

Gazdaságosabb az árammal való fűtés, mintha a hagyományos, gázmegoldást választom? Igen!

Természetesen nem minden esetben, itt első sorban a klímával való fűtés alternatíváját vizsgáljuk, hiszen ez bizonyul a legolcsóbb megoldásnak bármilyen más fűtési módszerrel szemben. Sokaknak talán még igen szokatlanul hangzik a klímaegységek alkalmazása a téli időszakban, ám az utóbbi években rohamos terjeszkedésnek indult ez az eljárásmód. Nem is csoda, hiszen rengeteget lehet vele spórolni, ezért egyre több helyen találkozunk vele.

Eleinte csak hétvégi házakban, plázákban, irodaházakban alkalmazták, azonban napjainkra egyre több család is látja hatalmas előnyét az egyébként is horribilis árú gáz sokkal olcsóbb megoldásra történő cseréjének.

Mégis, hogyan lehet olcsóbb, mint a gáz?!

Légkondival télen is komfortosan érezheti magát

A szóban forgó tény alapjaként az az észrevétel szolgál, hogy csak olyan megoldás működhet gazdaságosabban egy másiknál, ami csekély befektetett energiát igényel, viszont ennek többszörösét adja nekünk vissza. Ha logikusan belegondolunk, a légkondícionáló egységek éppen ezt teszik, amikor hűtésre használjuk őket! Ha pedig hűtésnél működik az elmélet, fűtésnél miért ne tenné? Ehhez pedig semmi más nem szükségeltetik, mint egy aprócska szerkezet, amely által az eddig csak hűteni képes szerkezet máris meleg levegővel tölti meg a helyiségeket.

Rendkívül egyszerű elven működik ráadásul: amikor hűtésre használjuk a klímát, akkor a hőmennyiséget a hűtött térből a külvilág felé szállítja a készülék, a fűtés során pedig egész egyszerűen megfordul a folyamat, vagyis a hőmennyiség a külső térből kerül a belső térbe.

Dehát télen legtöbb esetben fagypont alatt van kint a hőmérséklet, mégis, hogyan lesz ebből meleg?!

A kérdés teljesen jogos, hiszen az okfejtés még nem ért véget. Természetesen az egyszerű on/off típusú klímaberendezések nem alkalmasak a téli időszakban történő fűtésre, mindenképpen olyan légkondira van szükségünk, amely úgynevezett inverteres típusú, hiszen ezek a készülékek lesznek képesek arra, hogy a kinti, akár kevesebb, mint -15 fokok mellett is működjenek. Valamint, a kérdésre a végső választ egy apró szerkezet adja meg: ezt pedig váltó szelepnek nevezzük.

Az inverteres klíma működése:

A folyamat ezzel az apró szerkezettel fordítható meg: ennek segítségével – nagyon leegyszerűsítve – máris képes lesz a klímaberendezés a kinti levegőből kivonni a hőt, azt megemelni, és egy kompresszor általi beszivattyúzással máris fűteni. Amit pedig még érdemes tudnunk, az az, hogy egy klímás berendezés még a legrosszabb esetben is többszöri fűtési teljesítményt visz be a helyiségeinkbe, mint amennyi áramot elfogyaszt (Pl. egy 3.9KW-os fűtési teljesítményű klíma ilyen mértékű fűtés melletti fogyasztása csupán 1KW).

Innentől kezdve pedig teljesen egyértelművé válik, hogy egy igen gazdaságos megoldás áll a rendelkezésünkre, amely által súlyos tízezreket spórolhatunk meg minden egyes tél alkalmával.

Összefoglalva tehát:

  • A többi fűtési módszerhez képest egy sokkal költséghatékonyabb megoldást nyújt
  • A beruházási költségei is alacsonyabbak
  • Nemcsak télen, hanem nyáron is hálásak leszünk neki
  • Szervizelése nem időigényes
  • Rendkívül gyorsan képes felmelegíteni a belső tereket.

Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal »