A légkondicionáló megkönnyebbülést nyújt a melegebb napokon, de ha minden este bekapcsolva hagyjuk, akkor megzavarhatja a pihenést, és növeli a baktériumok és vírusok szaporodását.

Tény és való, hogy a klíma a nyári hónapok fontos részét képezi, főleg akkor, amikor melegebb heteket élünk meg. A lakások és házak mellett használjuk az autóban, a boltokban és az irodákban, azonban fokozottan ügyelni kell a működésére, ha alvás közben is bekapcsolva hagyjuk.

Bár megkönnyebbülést nyújthat a meleg estén, azonban olyan hatásai lehetnek, amiről sok ember nem hallott. Amikor az éjszaka során nagyon alacsony a hőmérséklet, akkor a következő egészségügyi problémák jelentkezhetnek.

Fejfájás

A túl hidegre beállított klíma fejfájást és migrént okozhat. Ez azért van, mert a beltéri levegő hőmérséklete és minőségi is alacsony. Minden bizonnyal nem fogunk felriadni, de a reggeli kelésnél inkább egy felmosórongyra fogunk hasonlítani, semmint emberi lényre.

Kiszáradás

Azt is jó tudni, hogy kiszáradást okoz, ami közvetlenül befolyásolja a bőrt. A légkondit akkor is be szoktuk kapcsolni, amikor párásnak érezzük a levegőt, és szeretnénk kicsit lehűlni. Viszont, ha ugyanez az éjszaka folyamán történik, akkor a bőrünk bánja. Egyes tanulmányok szerint az emberek az 50%-os páratartalmat szeretik a legjobban, nem véletlen, hogy naponta többször szoktunk szellőztetni.

Légzési problémák

A légkondi túlzott használata légzési problémákat okozhat. Ma már biztosan tudjuk, hogy a vírusok és a baktériumok szeretik a hűvös, száraz helyeket, mivel könnyebben tudnak életben maradni és szaporodni. Amikor csak pár órára kapcsoljuk be a klímát, akkor a baktériumnak nincs ideje arra, hogy kényelembe helyezze magát, de ha minden este így alszunk, akkor igen. Azoknak a felhasználóknak, akik asztmások, szintén nem javasolt az éjszakai használata, mivel a hőmérséklet drasztikus változása rohamokat is okozhat.

Gyengébb immunitás

A klíma mesterséges hőmérséklet változást hoz létre, amely nem nevezhető egészségesnek, így érthető, hogy az immunrendszer gyengülését okozhatja. Nem véletlen, hogy a légkondit eladó szakemberek nem javasolják, hogy az ágy közvetlen közelébe helyezzük el a készüléket, mivel a légáramlás káros, megfázást és légzőszervi betegségeket okozhat.

Fáradtság érzése

A légkondi folyamatos használata alacsony hőmérsékleten belső hidegrázást eredményez. Ez negatívan befolyásolja az alvást, mivel a testnek több hőt kell termelnie, amitől még fáradtabbak leszünk. Az alvás elengedhetetlen az egészségünkhöz, mivel a mentális, az érzelmi és a fizikai stabilitáshoz is hozzájárul.

Izomösszehúzódások

Végül, a légkondi izomösszehúzódást okoz. Ez akkor jelentkezik, amikor közvetlenül a nyakba vagy a hátra megy a hideg levegő. Az ebből következő hátfájás és nyakfájás megnehezíti majd a mindennapi feladatok elvégzését is.

A klíma hatékony berendezés, és mindenféleképpen könnyebbé teszi a hétköznapokat. Azonban, ha a nap folyamán bekapcsoljuk, akkor éppen annyira hűl le tőle a lakás, hogy alvás előtt kikapcsolhassuk. Ezáltal elkerüljük a káros következményeket, és élvezhetjük a nyugodt pihenést.