A hideg minden évben újra és újra megérkezik. Ilyenkor a fűtésszezon megállás nélkül halad előre, főleg azokban a lakásokban, ahol központi fűtést használnak. A többiek maguk dönthetnek arról, hogy mennyire akarják melegen tartani a lakást, ahogy arról is, hogy milyen eszközöket használnak ehhez.

A téli időszak megérkezésével a légkondicionáló berendezés is hasznos lehet, főleg, ha gyorsan csökken a kinti hőmérséklet. A legtöbb lakásban olyan klíma található, amin meleg és hideg funkció is van, így a nyári hűtés után most is bekapcsolhatjuk.

Sokan mégis tartanak a használatától, úgy érzik, hogy ezzel csak a villanyszámlájukat fogják növeszteni, ráadásul a környezetet is próbálják kímélni. Szerencsére a modern klímák már úgy vannak megalkotva, hogy ne kelljen ettől tartanunk, és sokan akár egész nap is bekapcsolva hagyják.

De hogyan érdemes használni a téli hónapokban? Hagyjuk működni egész nap, vagy inkább csak akkor, amikor otthon vagyunk? Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre kerestük meg a választ.

A legjobb tippek télre

  1. Első és legfontosabb szempont a jó vásárlás. Ha több évtizedet megjárt klíma van a falunkon, akkor ne próbáljunk meg csak azzal fűteni, mivel biztosan megérezzük a számlánkon. Az ideális lehetőség az, ha A besorolás alatt van a készülék, de a zöld színben is megbízhatunk. Mindenféleképpen kerüljük a G betűt és a pirosat!
  2. Nem elég, ha van klímánk, el kell végeznünk a szükséges karbantartást is. Mielőtt a hidegről a melegre váltunk, majd a melegről a hidegre, mindig hívjunk ki egy szakembert.
  3. Vannak olyan karbantartások, amiket mi magunk is elvégezhetünk. Ha légkondit vásárolunk, akkor havonta egyszer meg kell néznünk a benne található szűrőket. Ezeket könnyedén megtisztíthatjuk. Ezáltal a készülék jobban fog működni, ami a számlánkon sem ront.
  4. Ha klímát használunk, akkor figyeljünk a nyílászárókra. Ne hagyjuk nyitva az ablakot hosszú szellőztetés céljából, de ugyanúgy gondoljunk a szobaajtókra is. Minél nagyobb a helyiség, annál nehezebben fog vele megbirkózni a légkondi, így inkább zárjunk be mindent.
  5. A téli hónapokban állítsuk be a hő üzemmódot. Az ideális hőmérséklet 20 és 22 fok között van, alá mehetünk, fölé azonban semmiképpen. Gondoljunk arra, hogy minden egy fokkal 7%-kal is növelhetjük a számlánkat.
  6. Vannak olyan helyiségek, ahol nem kell magunkat tartani az előírt fokokhoz. Egyik példa erre a fürdőszoba. Úgy tudjuk elkerülni a megfázást, ha a fürdőben növeljük a hőmérsékletet, legalább a tusolás idejére. Ehhez használhatunk különálló villanyradiátort is, amit csak a fürdéskor kapcsolunk be.
  7. Ha a légkondicionáló rendelkezik olyan funkcióval, ahol beütemezhetjük a működését, akkor úgy állítsuk be, hogy a hazaérkezésünk előtt egy órával kezdjen el fűteni. Ennél a pontnál azonban mindig figyeljünk arra, hogy a hőmérséklet ne essen 15 fok alá.
  8. Miközben nyáron felfelé irányítjuk a hideget, télen inkább a szoba alját célozzuk meg vele.

Ha nem kapcsoljuk ki a készüléket, akkor az esti órákban mindig használjuk az alvó üzemmódot, mivel ezzel megelőzzük a túlfogyasztást.