Elsőre talán hihetetlennek tűnik, hogy ezek a csoda, hűtő-fűtő berendezések veszélyesek is lehetnek számunkra. A nyári kánikulába hatalmas megkönnyebbülés lehet, ha egy klímával felszerelt helyiségbe lépünk be, manapság pedig egyre többen használják fűtésre a klímájukat a téli nagy hidegben. Ez a szuper kis berendezés tehát az év minden szakában rendelkezésünkre állhat, ám jobb, ha néhány dolgot észben tartunk használata során.

Ezért veszélyes a túlhűtött lakás!

Sokunk szervezetét nagyon megviseli és megterheli a hatalmas nyári hőség, ilyenkor pedig szeretjük az egész lakást kellemesen lehűteni. Ilyenkor azonban jobb, ha óvatosak vagyunk, hiszen sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy túlságosan lehűtjük otthonunkat, így pedig hamar kialakulhat egy tüdőgyulladásunk is. Ha a kinti rekkenő hőségből egyszer csak belépünk egy hideg lakásba, hamar megbetegedhetünk, hiszen szervezetünk egészen egyszerűen nem tud alkalmazkodni ehhez a hatalmas hőmérséklet különbséghez. Az sem mindegy persze hogy hol van a klíma berendezés a lakásban, és hol tartózkodunk mi.

Ha például a klíma egy másik szobában van bekapcsolva, kisebb az esélye arra hogy megbetegedjünk, mintha mondjuk egész nap a hideg levegőt fújó gépezet alatt ücsörögnénk. Szakemberek szerint az a jó, ha a lakás csak néhány fokkal lesz hűvösebb a kint hőmérsékletnél. Sajnos a nem megfelelően karbantartott gépek is könnyedén okozhatnak tüdőgyulladást, hiszen hamar megtelepszenek bennük a gombák és a baktériumok. Manapság sajnos a tizedik vezető halálok között van a tüdőgyulladás, szóval jobb ha tényleg odafigyelünk erre, hiszen nem csak télen, a nagy hidegben lehetünk betegek.

Vajon mik lakozhatnak a klíma berendezés belsejében?

A légkondicionáló berendezések miatt kialakult betegségeket köznyelven csak „szállodabetegségnek” emlegetik. Kevesen gondolják, de az ártalmatlannak tűnő hűtő- fűtő gépezetek sok veszélyt is tartogathatnak számunkra. Megbetegedhetünk szállodákban, munkahelyen, buszokon, légkondicionált autónkban, vagy akár saját otthonunkban is. A légkondi okozta betegségek többsége fejfájással, szédüléssel, fáradtsággal, torokfájással jár. Felléphet még ízület és mozgásszervi fájdalmak, a legrosszabb esetben azonban a Legionella-fertőzést is elkaphatjuk. A Legionella baktérium miatt az 1970-es években egyszer egy nagygyűlés után 34 ember halt meg.

A titokzatos halálesetek után kiderült, hogy a helyiségben található légkondicionáló berendezés miatt lettek betegek az emberek, hiszen ebben olyan kórokozók bújhattak meg, melyek lefertőzték az ott tartózkodókat. Ez az eset után a Legionella baktériumnak 40 eltérő faját és 60 különböző típusát felfedezték már.

Ez a baktérium minden vízben megtalálható, így akár a csapvízben is, de a klíma rendszerbe bejutva hamar elkezd szaporodni az ideális hőmérséklet miatt. Ezután pedig ha bekapcsoljuk a készüléket, az egész lakásban szétszórjuk a baktériumokat. Ez ellen pedig csak egy dolgot tudunk tenni, az pedig a megelőzés. A rendszeres karbantartásra, a klímaberendezés tisztítására nagyon oda kell figyelnünk, használat során pedig mindig tartsuk be a felhasználási normákat, ezzel pedig könnyedén meg tudjuk előzni a gyorsan kialakuló kellemetlen betegségeket.