Zsámbék városa Budapesttől nyugatra fekszik, majdnem 40 kilométeres távolságban. Csodás környezete önmagában is lélegzetelállító: a Nyakas-hegy tövében, a Zsámbéki-medence szélén terül el, nevét is erről kapta. Az itteni klíma a főváros budai oldaláéval azonos, nyáron kevésbé képes felmelegedni, télen pedig nagyobb hidegek uralkodnak. Ezzel együtt szeretjük Zsámbékot: természeti adottságai, és az országban is egyedülálló látnivalóinak köszönhetően igen kedvelt kirándulóhelyként tartják nyilván.

Mi ez?

Ez itt Zsámbék. Szeretjük felfedezni mindig azt a területet, ahol éppen járunk, ahol klímát szerelünk, vagy éppen karbantartunk. Magyarország szép, számos izgalmas helyen járhatunk, vétek lenne nem megismerni azt, ahol éppen vagyunk. A mai rohanó világban gyakran elfeledkezünk azokról az értékekről, kincsekről, melyekkel kis hazánk megajándékoz minket. Mi nem csak a munkánkban leljük örömünket, hanem szívesen bővítjük természeti és földrajzi ismereteinket is.

Hívjon el minket Önhöz is »

Igazi különlegesség: a Lámpamúzeum

Lámpamúzeumból vajmi kevés akad Magyarországon, de Zsámbék magáénak tudhat egyet. Sőt, mi több, nem is akármilyet: 1979-ben nyithatta meg kapuit, Borus Ferenc kitartó gyűjtőmunkájának köszönhetően, így tekintélyes múlttal büszkélkedik. Napjainkra több, mint ezer darab világító tárgyat fogunk itt találni a Múzeumban. Valóban szemet gyönyörködtető látványosság: a mesteri finomsággal kidolgozott kínai daraboktól kezdve a meisseni porcelánlámpákon keresztül egészen a legegyszerűbb vasúti lámpásokig, mécsesekig mindent megtalálunk, ami csak szem-szájnak ingere. Nemcsak országos viszonylatban, hanem a nemzetközi mérce szerint is egy páratlan kollekcióban gyönyörködhetünk, és körülbelül húsz évvel ezelőtt még a Guiness Rekordok Könyvében is szerepelt. Valódi ínyencség: látogatása kötelező!

A Romtemplom és a Kőtár

Gyönyörű kisfilm a fenséges Romtemplomról és Kőtárról

Zsámbék városának egyedülálló látványossága szintén egy olyan élményt nyújt, amit vétek kihagyni, ha ide kirándulunk. Egy XIII. századi premontrei templom maradványáról van ugyanis szó, amely egy három hajós bazilika, késői román, és korai gótikus stílusban felépítve. Az 1700-as évek második felében egy földrengés következtében sajnos megrongálódott, de romjaiban is olyan gyönyörű, hogy messze földről képes idevonzani a látogatókat. A templom mellett egy kolostor maradványai találhatók, amelyben kőtár került kialakításra. A bazilika fenséges volt hajdanán, az 1200-as évek elején épült, és Mátyás király idejétől működött. Az 1700-as évekbeli földrengést követően Rómer Flóris bencés tanárnak, és Henszlmann Imre műtörténésznek köszönhetjük, hogy napjainkban is csodálhatjuk a romjaiban is fenséges építményt.

A hangulatos Törökkút

A Zárdakert romantikus hangulata

A Zsámbéki lakosok a Törökkútnak köszönhették évszázadokon keresztül, hogy tiszta vizet ihattak, az egész települést ez a szokatlanul hatalmas méretű építmény látta el ivóvízzel. A gyönyörű kút a város központjában fekszik, és kétszintes csorgó kúttal kápráztatja el látogatóit, melynek vizét Magyarországon még a legnagyobb, leghidegebb telek alkalmával sem láthattuk befagyva. A monumentális létesítmény vize napjainkban a Zárdakert tavát gazdagítja, amely a Törökkút közvetlen szomszédságában található.

A romantikus Zárdakert

Zsámbék szívében, ha egy kis pihenésre, elcsendesedésre, romantikázásra vágyunk, akkor a legidillibb helyszínt a Zárdakert szolgáltatja. Igazi ábrándos hangulatot áraszt, gyönyörű tavával, szökőkútjával és kis útjaival minden idelátogatót méltán elvarázsol. Jelenleg műemléki védettség alatt áll, de ez ne riasszon el senkit: bátran látogatható a Zárdakert bárki számára.


Nézzen körül klímáink között »