Pest megyében, a Csepel-sziget déli részén fekszik egy település, ami a Ráckevei-Duna partját színesíti. Az ország fővárosától, Budapesttől körülbelül ötven kilométerre találjuk, amely saját híddal rendelkezik festői környezetben, de ami miatt még ennél is népszerűbb, az sok nevezetessége, és a közkedvelt rendezvények minden évben. Lássuk, milyen élményeket tartogat a számunkra!

Mi ez?

Ez itt Ráckeve. Szeretjük felfedezni mindig azt a területet, ahol éppen járunk, ahol klímát szerelünk, vagy éppen karbantartunk. Magyarország szép, számos izgalmas helyen járhatunk, vétek lenne nem megismerni azt, ahol éppen vagyunk. A mai rohanó világban gyakran elfeledkezünk azokról az értékekről, kincsekről, melyekkel kis hazánk megajándékoz minket. Mi nem csak a munkánkban leljük örömünket, hanem szívesen bővítjük természeti és földrajzi ismereteinket is.

Hívjon el minket Önhöz is »

Templomok központja

Mint az országban minden település, Ráckeve városa is rendelkezik templomokkal, amelyek közül az egyik legjelentősebb az Ortodox szerb templom. Gótikus stílusban épült, és az 1400-as évek vége felé fejezték be rajta a munkálatokat. Olyan harangtornya van a templomnak, ami különálló középkori részletekkel bír, és falfestése még a 18. századból való. Másik nagy temploma a Keresztelő Szent János római katolikus templom, amit napjainkra műemlék jellegű épületté nyilvánítottak.

Különlegessége, amit mindenképpen érdemes megtekintenünk, az Patay László hatalmas szekkója. A város harmadik temploma pedig a Református templom, ami neogótikus stílusban épült az 1900-as évek elején, és érdekessége, hogy kisebb eltérésekkel a tiszakécskei református templom tervei képezték az építés alapját.

A Savoyai-kastély és az Árpád-szobor

A Savoyai-kastély gyönyörű bejárata

Minden valamire való városban építettek hajdanán kastélyt, ami nincs másként Ráckeve esetében sem. A település egyik büszkesége a Savoyai-kastély, amely barokk stílusban készült, Savoyai Jenő keze alatt. A fenséges kastély mai is kedvelt színhelye az esküvői fotózásoknak, kirándulásoknak, impozáns parkja páratlan élményt nyújt. A kastély épülete melletti téren találjuk Szász Gyula alkotását, az Árpád-szobrot, ami az egész országban az egyetlen őt mintázó szobor, amelyet vidéken helyeztek el.

Az Árpád híd, az Árpád Múzeum és kultúra székhelyei

A város 1896-ban megépíttette saját hídját, az Árpád hidat, ami mind a mai napig igen népszerű a kirándulók körében is, igazi látványosságnak számít. Emellett érdemes betérnünk az Árpád Múzeumba is, ami egy különleges tájmúzeum a 12. századi Lantos Dávidot ábrázoló domborművel, és a 16. századból való festett, fa Madonnával. Valódi kuriózum, ne hagyjuk ki! A Városi képtár szintén kötelező úticél, a Keve Galériával együtt, ha egy kis kultúrára vágyunk, de mielőtt ide látogatunk, feltétlenül tájékozódjunk előre programjaikat illetően.

A Ráckevei Hajómalom

Jókedvű bemutató Ráckevéről

Ezeken kívül is tartogat még igazi unikumot számunkra a város, ugyanis a Ráckevei Hajómalom az első rekonstruált, és egyben még működő hajómalom, ami 2007 és 2010 között készült el. Érdekessége, hogy a lakosság összefogásának köszönhetően építették meg, a “Jelképünk volt és lehetne” gondolatmenet mentén, és a ráckevei vízimolnárság hagyományainak felélesztését is ennek köszönhetjük. Minden héten szerdán és szombaton hajnaltól piac várja a városban vendégeit és vásárlóit, amely igen jó hangulatban telik még télvíz idején is, majdnem egy egész kilométeren keresztül a Duna-ág partja mentén.

Szórakozásra hangolva: Ráckeve rendezdvényei

Aki mulatozásra, fesztiválozásra vágyik, annak is kitűnő úticél lesz a Ráckeve. Itt ugyanis a nyári időszakban olyan nagy volumenű ceremóniák kerülnek minden évben megrendezésre, mint a János Vitéz Napok június első hétvégéjén, a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár augusztus végén, a Kisdunai Népzenei és Néptánc Találkozó, valamint a Nagyboldogasszony templom búcsúja.


Nézzen körül klímáink között »