Aki szereti a természetet, annak az országhatárokon belül Börzsöny biztosan a szíve-csücske, hiszen magasságaival, hatalmas erdőivel, és kiránduló útjaival bárkit elkápráztat. Akár egy-egy természetjárással egybekötve is érdemes ilyenkor a különböző településeket is sorra meglátogatni, amelyek a Börzsöny területén fekszenek. Egy ilyen kiváló úti cél lehet Szob városa, amely megannyi nevezetességgel vár mindenkit.

Mi ez?

Ez itt Örkény. Szeretjük felfedezni mindig azt a területet, ahol éppen járunk, ahol klímát szerelünk, vagy éppen karbantartunk. Magyarország szép, számos izgalmas helyen járhatunk, vétek lenne nem megismerni azt, ahol éppen vagyunk. A mai rohanó világban gyakran elfeledkezünk azokról az értékekről, kincsekről, melyekkel kis hazánk megajándékoz minket. Mi nem csak a munkánkban leljük örömünket, hanem szívesen bővítjük természeti és földrajzi ismereteinket is.

Hívjon el minket Önhöz is »

A Szent László templom

A város temploma igazán méltóságteljes látványosság, amelynek gyökerei igen régre nyúlnak vissza. Már az 1600-as évekből is vannak feljegyzések róla, a történelem során meg is sérült, de rendbe hozták. Mai formáját az 1700-as évek második felében kapta, barokk stílusú, egyhajós, keletelt templom. Nemcsak kívülről nyújt igazi látványosságot, ugyanis ide betérve is sok kincs vár mindenkit: impozáns oltára az 1800-as évek elején került felállításra, melynek két fő alakja Szent István és Szent Imre, két oldalt pedig angyalszobrok és a Religio ülő szobra a díszítés.

A templom orgonája is igen nagy múltú, de eredete mind a mai napig nem teljesen tisztázott. Ami biztos, hogy már az 1700-as évek közepén születtek olyan írások, amelyek említik jelenlétét. Az elmúlt kétszáz évben többször is újítani kellett, legutoljára 1984-ben renoválták. Négy harang gazdagítja a templomot, amelyek közül a legrégebbi a lélekharang, egy Árpád kori templomból származik. A két nagyharang a Boldogasszony-harang és a Szent László-harang, amelyeket 1958-ban a szobi hívek újraöntöttek, ugyanis a háború során összetörték őket.

A fenséges Luczenbacher kastély

A kastély épülete

A város másik igen impozáns épülete a híres Luczenbacher kastély, amely a Duna-part és az Árpád utca között terül el. Amint a neve is mutatja, a Luczenbacher családé a kastély, és bár történetét illetően igen sok hiányosság van a fennmaradt emlékek között, az udvarán állt, XIII. században épült Árpád-kori templomról készült írásos feljegyzés önmagában is jelzi: a kastély igen gazdag történelmi múltra tekint vissza. A templomot azonban a XVIII. század elején lebontották. Eredetileg két külön ház volt a mai utcafronton álló földszintes épület, mely a XVIII. századból maradt ránk. Az új kastélyépület az 1900-as évek elején készült el, neobarokk és klasszicista stílusban. Alpár Ignác személyében tisztelhetjük a tervezőt, aki híres budapesti építész volt. Fenséges megjelenése miatt a kastélyt az Országos Műemléki Felügyelőség 1987-ben „városképi jelentőségű építmény”-nyé avanzsálta. Napjainkban a Szent László Gimnázium kollégiumának ad otthont.

A Börzsöny Múzeum

A város két percben

Szob városa büszkélkedhet a Börzsöny Múzeummal, ahol régészeti tárgyakat, valamint a térség néprajzi anyagából használati tárgyakat csodálhatunk meg. Ezen kívül a Börzsöny rendkívül gazdag állat- és növényvilágából rendeztek be korszerűen az alapítók egy igen színes kiállítást, a kapu alatti bejáróban pedig olyan kőemlékek kerültek elhelyezésre, amelyek helytörténeti vonatkozásúak. Évente majdnem ötezer látogatója van a Múzeumnak, és a fent említett állandó kiállításokon kívül időszaki kiállításokat is rendeznek meghatározott időközönként, valamint csodálatos hangversenyeknek, előadói esteknek, és iskolai foglalkozásoknak is otthont ad a Börzsöny Múzeum.


Nézzen körül klímáink között »