Merjük-e használni az őszi hónapokba is a klímát?

Hírlevél feliratkozás

Klíma kisokos

Merjük-e használni az őszi hónapokba is a klímát?

Néhány héttel ezelőtt még igazi nyári kánikula volt, ám ahogy beléptünk a szeptemberbe, mintha egyből az időjárás is őszire váltott volna. Napközben még egész jó idő van, ha süt a nap, ám néhány hét múlva beköszönt az igazi hűvös ősz, mikor előkerülnek majd a kabátok és a sapkák. Sorra kapcsolják ki az emberek a klímát otthon, főleg akik ezzel hűtötték lakásukat. És várják, mikor lesz olyan hideg az időjárás, amikor már be tudják kapcsolni a fűtést. Azonban nem mindenki tesz így, hiszen nem csak hűtésre, hanem hűvösebb időjárásban fűtésre is tudják használni azt. De vajon tényleg megéri így fűteni?

Légkondicionálóval fűteni az átmeneti időben?

A légkondicionáló berendezések piacát a legjobban az időjárás tudja befolyásolni. Azonban a szezon már nem ér véget augusztus utolsó napjaival, hiszen egyre többen használják lakásuk felfűtésére is a klímát. A szakemberek is úgy látják, hogy egyre több az olyan vásárló, akik nem kimondottan a nyári hónapok átvészelésesre, hanem legalább 9 hónapra vásárolják meg a klímát, hiszen használják nyáron, ősszel, sőt még tavasszal is. A legnépszerűbb modellek már hűtésre és fűtésre is egyaránt gazdaságosan használhatóak. Sokan azonban mégis félnek melegítésre használni a készüléket, tartva a nagyon magas számláktól.

Rengeteg ilyen tévhit kering az interneten, miszerint ez a fajta fűtés nagyon megdobja majd a villanyszámlát, ezért az emberek sokszor annyira elővigyázatosak akarnak lenni, hogy ki se merik próbálni a klímát az őszi hónapokban. Pedig a vele való fűtés még gazdaságos is lehet, hiszen a berendezések üzemi tartománya szélesedett, hatásfokuk pedig az elmúlt néhány évben rengeteget javult. Minden gyártónak kötelessége megadni egy SCOP értéket, melyből megtudhatjuk, hogy a készülék milyen hatásfokkal fűt. Ezek a számok alapján szokták besorolni a különböző energiaosztályokba is a készülékeket.

Mennyivel gazdaságosabb klímával fűteni?

Ezek a berendezések egészen más elven működnek, mint például egy elektromos radiátor, vagy mondjuk egy gázkazán. Az olajradiátorok az elektromos áramot egy fűtőszálon keresztül tudják átalakítani hőenergiává. Azaz a készülék 1kW elektromos energiából 1kW hőenergiát tud előállítani. Ezzel ellentétben azok a klímaberendezések, melyeken megtalálható a fűtési mód, hőszivattyús elven működnek, ami pedig egy hagyományos olajradiátorral szemben akár négyszer, vagy ötször jobb hatásfokot tud biztosítani a hűvösebb napokon. A hőszivattyúnak köszönhetően egy adott közegből egy másik közegbe szállítja a hőenergiát.

Ezek a gépek hűtési üzemmódban a benti levegőt lehűtik a hőcserélő segítségével, ha pedig fűtésre kapcsoljuk át, akkor ezt a levegőt képes felfűteni is. Egyértelműen látszik, hogy egy elektromos radiátorhoz viszonyítva a klímák sokkal hatékonyabban tudnak fűteni, ám kézenfekvő az is, hogy akár egy modern gázfűtéssel is fel tudja venni a harcot, hiszen a klíma segítségével akár 10-15 százalékos megtakarítást is elérhetünk. Ha tehát az átmeneti időszakokban (vagyis ősszel, illetve tavasszal) kipróbáljuk a fűtést is, egyáltalán nem kell attól tartanunk, hogy hatalmas számlák fognak érkezni hozzánk a hónap végén.

Milyen előnyei vannak a hűtő - fűtő modelleknek?

Sok esetben a tulajdonosok nem is tudják, hogy az ő klímájuk is képes fűtésre, pedig a manapság forgalmazott készülékek nagyobb része már tökéletesen használható hidegebb időjárásban is. Ha pedig olyan klímaberendezésünk van, mely nem csak hűteni, de fűteni is képes, akkor általánosságban elmondhatjuk azt, hogy ez a berendezés rengeteg kényelmi funkciót képes biztosítani nekünk. Az első és a legfontosabb, hogy az év minden szakában kellemes hőmérsékletet biztosít otthonunknak, legyen szó akár nyárról, akár őszről.

A légkondicionáló készülékünk segítségével pontosan tudjuk szabályozni a kívánt hőmérsékletet a lakásban, nem szükséges például a gázkazánt folyamatosan kapcsolgatni és állítgatni. Ezeknél a modern készülékeknél nincs más dolgunk, mint hogy beállítjuk a kívánt hőmérsékletet és az folyamatosan szabályozni fogja a fűtést. Nem beszélve a klímákkal járó kényelmi funkcióról, hiszen ezeket a légkondicionálókat már a kanapén ülve, kényelmesen is irányíthatjuk úgy, hogy minél komfortosabban tudjuk érezni magunkat.

Az ilyen jellegű fűtésnél hatalmas előnyként szokták emlegetni a gyors felfűtési időt, hiszen ezek a berendezések néhány perc alatt fel tudják melegíteni a helyiséget. Így pedig még spórolni is tudunk vele, hiszen nem szükséges egész nap bekapcsolva hagyni, bőven elég, ha akkor indítjuk el a fűtést, amikor hazaértünk a munkából. Sok rémhír terjeng a klímákról, miszerint mindenféle allergiás reakciókat idézhet elő. Pedig ezek a modern készülékek olyan speciális légszűrőkkel vannak ellátva, melyek folyamatosan szűrik és tisztítják a lakás levegőjét. Mivel sok klímaberendezés még párátlanítóként is szuperül tud funkcionálni, így a penésszel szemben is tökéletesen fel tudja venni a harcot. Léteznek olyan szűrők, melyek nem csak a levegőben megtalálható port, de a baktériumokat és a mikroorganizmusokat is képes megszűrni.

Ne feledkezzünk meg a karbantartásról

Egy jól működő klímaberendezésnél sosem szabad megfeledkezni a karbantartásról, hiszen míg a hagyományos klímákat elég évente egyszer, addig a fűtésre is használt berendezéseket érdemes sűrűbben tisztítani. Az a legjobb, ha mind a hűtési, mint pedig a fűtési szezon előtt átnézetjük egy szakemberrel, aki tökéletesen meg tudja a gépek belsejében található szűrőket is tisztítani. Vannak olyan szűrők melyeket elég kitakarítani, de van olyan, mely elhasználódik és minden tisztítás során teljesen újat kell a berendezésbe helyezni, hogy az továbbra is tökéletesen végezze dolgát.

Ez természetesen egy olyan plusz kiadás, melyre klíma vásárláskor jó gondolni, ám a rendszeres és szakszerű karbantartásnak köszönhetően a vásárolt rendszerünk éveken át tökéletesen fog működni, mindenféle meghibásodás nélkül. A nem megfelelően karbantartott klíma egy idő után már csak a szennyezett levegőt keringeti, az elhasználódott szűrő pedig a penész és a baktériumok melegágya is lehet.

Klíma Kisokos – Még több hasznos infó

Üzenjen nekünk!

Címünk

Yetiklíma

+36 70 953 0695