Dunaharaszti Budapesttől délre nem egészen húsz kilométerre fekszik, amely egy meglehetősen kis lakosságszámú község. Ennek köszönhetően kitűnő, családias hangulat, és fenséges környezet fogad minket, érdemes egy csendes, kellemes kirándulás célpontjául választani.

Mi ez?

Ez itt Dunaharaszti. Szeretjük felfedezni mindig azt a területet, ahol éppen járunk, ahol klímát szerelünk, vagy éppen karbantartunk. Magyarország szép, számos izgalmas helyen járhatunk, vétek lenne nem megismerni azt, ahol éppen vagyunk. A mai rohanó világban gyakran elfeledkezünk azokról az értékekről, kincsekről, melyekkel kis hazánk megajándékoz minket. Mi nem csak a munkánkban leljük örömünket, hanem szívesen bővítjük természeti és földrajzi ismereteinket is.

Hívjon el minket Önhöz is »

Nyaraló jellegű kisváros

Mivel mind területét, mind légkörét illetően meglehetősen otthonos település vár itt minket, így a romantikázásra és nyugalomra vágyó párok és családok számára kitűnő miliőt tud teremteni még kirándulás céljából is, amit vízparti fekvése a végletekig fokoz. Közvetlenül a Duna mellett terül el, és Budapest déli részéhez is nagyon közel esik, így akik a nagyvárosi nyüzsgés után epekedve vágynak a meghitt, békés körülményekre, Dunaharasztiban nem fognak csalódni.

Történelmi kincsek

Dunaharaszti egy rendkívül csendes, ámde folyamatosan fejlődő kisváros, amely igen gazdag történelmi múlttal rendelkezik. Számos látványosság, gyönyörű terek, és még szebb parkok várják szeretettel látogatóikat, és természetesen a gyerkőcök is bőségesen találnak a maguk számára elfoglaltságot: az utcák mellett találkozhatunk sok olyan játszótérrel, ahol kellemesen és vidáman el lehet tölteni az időt csemetéinkkel is. Gazdag történelméről illik tudni, hogy Dunaharaszti mai területe a Honfoglalás után maga a fejedelmi törzs szállásterülete volt, és az Árpád-korban is lakták már. Számos bizonyítéka van ennek XI. századi régészeti leletek formájában. Dunaharaszti nevét legelőször egy Oklevélben említik, 1229-ből, az igazságos Mátyás időszakában pedig a környező térség legnagyobb települése volt, ahol iskolát is működtettek.

Látványosságok hosszú sora

Egy gyönyörű látkép Dunaharasztiból

A kisváros nem egészen 20.000 lakost számlál napjainkban, így valóban egy kis településről van szó, ám az itteniek vendégszeretete annál nagyobb. A családias légkör hangulatát erősítve kis ligetekben pihenhetünk, akár piknikezhetünk, különösen szép kirándulóhely a Kis-Duna természetvédelmi terület, amely számos sport-szigeti parkerdővel kecsegtet. Érdemes megcsodálnunk a Helytörténeti Emléktárat is, ha itt kirándulunk, de a Laffert Kortárs Kúria, és a Szent István római katolikus templom is szemet gyönyörködtető élményt jelent. Ha még egy kis romantikára, és régi időkbe való visszautazásra vágyunk, akkor kedvenc úticélunk a Német Nemzetiségi Tájház lesz, ahol korhű eszközökön, szerszámokon, fényképeken, és bútorokon keresztül repülhetünk vissza a történelem különböző bugyraiba. Ha pedig művészeti élményekkel szeretnénk gazdagodni, akkor semmiképpen se hagyjuk ki a Baktay Kortárs Képzőművészeti Galériát!

A Hősök tere a város középpontjában található, ahol egy virágokból kirakott nagy Magyarország gyönyörködteti a látogatókat, természetesen az év szebb időszakaiban, amikor a klíma is kedvez a csodás növényeknek. De gazdag történelmi múltjára tekintettel van itt egy-egy emlékmű az első és második világháború, valamint az 56-os halottak emlékére is. Természetesen egy kis pihenésre szintén nyílik lehetőség a nagy kirándulás után a kisvárosban, ugyanis a Fő utca hangulatos, vonzó kávézójával és éttermével meleg, családi szeretettel várja vendégeit.


Nézzen körül klímáink között »