A légkondicionáló berendezések télen és nyáron is folyamatos használatban lehetnek, mégis akad néhány érdekesség, amit még a tulajdonosok sem mindig tudnak róla. Faraday neve sokunk számára ismerős lehet, hiszen az 1800-as éveknek volt az egyik kiemelkedő fizikusa. Ő még csak cseppfolyósított ammóniával próbálkozott, amikor is érzékelte, hogy körülötte lehűl a levegő.

Ez lehetett volna az első légkondi, amit az emberiség használt, azonban csak az 1900-as évek elején jelent meg egy amerikai mérnök neve alatt. Ezzel a páratartalmat is szabályozni akarták, azonban ez a fajta légkondi nemcsak nagyra sikeredett, hanem mérgező gázok szabadultak belőle.

Igaz, hogy még így is betették őket a nagyobb gyárakba, egészen 1920-ig, amikor megjelent a ma is használatos légkondi, bár az elején nem volt túl nagy sikere. Az akkori hűtést és fűtést még hagyományos eszközökkel oldották meg, ami télen a fát, nyáron pedig a legyezést jelentette. 30 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emberek lecsapjanak erre az újdonságra, akkor azonban egy év alatt körbejárta a világot.

Elterjedése a déli országokban

A légkondival szemben nagy előnye van az úgynevezett párátlanítónak, amit egy alternatívaként kínál maga a gép. Ezek nem fújnak annyira hideg levegőt, azonban nyáron kellemessé és hűvösség varázsolják a szobát. Bár arra tervezték, hogy megakadályozza a penész kialakulását, mégis főleg a déli országokban napi szinten használják a tengerpartok közelében. A klímának is nevezett készülék valójában az éghajlat szóból származik, így mutatva ki, hogy képes szabályozni a hőmérsékletet.

A legtöbben arra gondolnak, hogy csak nyáron használhatók, amikor hűsölni szeretnénk, bár sok országban a fűtésre is ez a termék szolgál. Igazából a technikája és a felépítése mind adott ahhoz, hogy felmelegítse a lakásokat, persze a villanyszámlánk befolyásolja ezt a döntést. Pozitív tulajdonsága, hogy ha valaki allergiával küszködik, akkor bezárhatja az ablakokat, és a klímával teremthet megfelelő hőmérsékleti körülményeket, miközben a kinti szálló pollentől megkíméli magát.

Sikere folytatódik

Egy tény, amit valószínűleg senki nem tudott, hogy régen a nyáron bemutatott filmeknek azért volt akkora az ereje és sikere, mivel az emberek, akiknek elegük volt a forró napokból, inkább elmentek a moziba, hogy pár órára lehűthessék magukat. Sajnos a téli filmek nem voltak ennyire szerencsések, mivel az emberek az otthonaikban is tudtak fűteni. A nyári sikereket a filmrendezőknek ítélték oda, bár utólag kiderült, hogy más szándéka volt az akkori mozi szerelmeseinek. Amerika, mint a légkondi hazája abban is első helyen áll, hogy a legtöbbet használják, mind dollárban, mind kW-ban.

Magyarországon nem annyira megszokott a klímának a használata, hiszen a nyári hónapok lényegesen rövidebbek, azonban ha lehetőségünk van beszerezni egyet, akkor mindenképpen próbáljuk ki. Elviselhetővé teszi a legforróbb napot is, és télen, amikor még nincs bekapcsolva a fűtés, akkor rásegíthetünk kicsit a melegre.